Paci Doktor Lovas Terápia

Európában is egyedülálló módszerrel kezelik a fogyatékkal élő beteg gyermekeket, betegeket egy csemői tanyán.
Itt él egy ember - Domina Imre - családjával, aki önfeláldozó munkájával nap mint nap új reményt és hitet ad a sérült gyerekeknek és családjuknak.


A Pacidoki és a ceglédi kórház közös lovas terápiája egyfajta kísérletnek indult, mára bizonyítottan lecsökkenti a betegek gyógyulási idejét és gyógyszerszükségletét. A mozgássérült, autista, Down-kóros és más fogyatékkal élő gyermekek – bizonyítottan rendkívül hatékony – lovasterápiás gyógyítása mellett idén tavasszal egy új kísérletbe kezdett az alapítvány: depressziós és pszichiátriai betegeket látnak vendégül – egyelőre hetente egy alkalommal –, hogy a lovak, a lovaglás gyógyító erejét felhasználva segítsenek a ceglédi kórház pszichiátriai osztályára került betegek felépülésében. Az országban és Európában is egyedülálló csoportos lovas terápiás módszert Domina Imrével 2010 elején Pákozdi Zoltán álmodta meg. Sokszor nem hisznek a szemüknek, fülüknek, amikor azt tapasztalták, hogy egy nagyon zárkózott beteg a lóháton mennyire megnyílik.
A Gyöngyvirágos Tölgyesben nem lovakat gyógyítanak, hanem lovak segítségével súlyosan fogyatékos (autista, mozgássérült, oxigénhiányos stb.) gyerekeket. A birtok gazdája, akár egy modern János vitéz, lóháton száll szembe korunk sárkányaival: a pénztelenséggel, érdektelenséggel, hogy megmentse a leggyengébbeket, a beteg apróságokat.

A beteg gyerekeknek NEM KELL FIZETNI a terápiáért.
A lovasterápia sok területen hozhat fejlődést, javulást, esetleg gyógyulást a kis betegek számára:
- Fizikai hatások: egyensúly javulása, görcsös izmok oldódása, erősödése, koordináció és reflexek javulása
- Pszichológiai hatások: önbizalom javulása, érdeklődés a környezet iránt, önfegyelem, összpontosítás

Paci Doki Alapítvány Domina Imre
Cím: 2713 Csemő, Irsai u. 11.
Telefon: 06-53/700-548
Mobil: 06-30/271-86-98
E-mail: pacidoki@selcom.hu, info@pacidoki.hu